Attila véleménye SZÍMEA - A kettősség végével vége a kétségeknek is? videóról.
Ez a legerősebb videó, és a legerősebb mondanivaló, amit évek óta hallottam. Egyszerűen elképesztő az, amit Timi talált. Már eltelt lassan két hónap, de alig tudom hova beilleszteni. Soha nem hallottam ilyesmiről egyik nagy tanítótól sem. Ez annyira új, annyira bátor, ahogy Timi is mondja, hogy nincsenek még kész válaszaim. Csak töprengek. És rengeteg kérdésem van. A töprengéseimet ide leírom, és a kérdéseimet is felteszem ide. Magamnak, mindannyiunknak. Mélyüljünk együtt.
Ahogy vizsgáltam azt, hogy nincs a felébredettségben kettősség, mert minden egy, ahogy írja Timi, azonnal rá is találtam. Azonnal bele tudtam helyezkedni abba, hogy minden vagyok. És már nem azvagyoknak éreztem magam, hanem minden vagyoknak.
Azután leszedtem róla a vagyok szót, és csak hagytam hogy minden. És ezzel azonnal lehámozódott rólam az éntudat, és egyszerűen minden lettem anélkül, hogy éntudatomat éreztem volna.
De ezzel nem volt vége. Még mélyebbre jutottam a vagyok szóval. Amikor ebbe helyezkedtem bele, még a minden is eltűnt, feloldódott. De újra lett éntudatom. Belehelyezkedtem a vagyokságba, de éreztem, hogy látom ezt. Ott volt az éntudatom.
És a végső állomás a vanság. Amikor a vagyokságról lehámoztam az éntudatot, és csak azt gondoltam hogy vanság, hogy van, akkor hírtelen belezuhantam a semmibe. Egyszerűen eltűntem. Káprázatos volt.
De valahogy kijöttem belőle, hogy meg tudjam nézni, hogy tényleg benne voltam. És fura módon nem tudtam eleinte sokáig benne lenni abban a semmiben. A vanságban. Mert ahogy teljesen eltűnt az éntudatom is, valahogy ki akartam jönni onnan. Annyira furcsa volt. Annyira új volt. Mintha a tudatosságom nem engedte volna, hogy sokáig ott legyek. Kitört onnan. Hogy megtapasztalja, hogy ott volt. És visszanézve tudtam csak, hogy ott voltam ahol eltűnt minden.
És ezekből a megtapasztalásokból sehogyan sem tudtam visszamenni az azságomba. Mintha ez felette állt volna. Mintha ez két külön megtapasztalás lett volna. Abszolút elképesztő az egész.
Még ahogy ezeket a sorokat írom, most is annyira bizarr az egész. Pont úgy, ahogy Timi fogalmazta.
Ugye az a különleges, hogy eddig csak úgy tudtam kitágulni, ha belementem azba, és azt elkezdtem tágítani. De ezzel az új nincs kettősség gondolattal egyből oda kerültem, nem kellett erőlködnöm. És ez lélegzetelállító.
De ahogy később vizsgálgattam ugyanezt, és bementem azba, hogy megnézzem milyen kapcsolatban van ez azzal, és elkezdtem tágítani az azságomat, mintha ugyanide jutottam volna. És ezen vizsgálatok után az azságom teresebb lett. Néha nem is éreztem az azságomat, hanem csak azt éreztem hogy tér. Nem volt erős azságtudatom sem. Mintha az is feloldódott volna. De onnna indulva is úgy tűnt ide jutottam.
De ennek ellenére mintha ez az egész "minden és van" az azságom felett állna. De valahogy mégis kapcsolódik hozzá.
Fura az egész. Még nem értem, csak vizsgálgatom. De nagyon nehéz vizsgálni is. Mert bizsergek tőle. Mert reszketek tőle. Mert izgatott vagyok tőle. És alig hagyja, hogy vizsgáljam.
De azért tovább vizsgálgattam. És azt találtam, hogy amikor az vagyok, és nagyon belemegyek azba, és kitágulok, akkor érzem, hogy csak én vagyok. Hogy minden én vagyok. Hogy bennem nyilvánul meg minden. Az éntudattal rendelkező tér vagyok olyankor. A felébresztéses beszélgetés egyik feladata ez, hogy elkezdjük tágítani azságunkat, és rájövünk hogy nincs határa. És a tágulás közben rájövünk, hogy az én azságom és a velem szembenülő másik azsága az nem különálló, hanem ugyanaz. És egyedül én vagyok valós. Az éntudatom valós csak. Minden más csak egy mozi. Amit látok az illúzió. És bár az egon keresztül látok, valójában az ego is csak illúzió. Nincs is ott. Csak máshogy nem tudom megtapasztalni saját magamat. Az illúzió ego nélkül nem létezem. Ha ő nincs, én nem tudom megtapasztalni magamat.
De amikor nem vagyok nagyon azban, és nem vagyok nagyon kitágulva, akkor az ego élete is megjelenik párhuzamosan. És akkor kettő film van befűzve a moziban.
De ezzel az új szemlélettel, mintha tényleg személytelenebb lenne az ego és az azságom is. Ennek ellenére még mindig tapasztalom az ego világát, az azságom világát, de ehhez most hozzájött még a minden és a vanság tapasztalása is. És ez utóbbi kettő személytelennek tűnik.
És a kérdéseim:
Az igazság nem lehet kettős, de ilyenkor vajon kettős az igazság?
Amikor azonosulok azzal, baj az azonosulás? Hiszen azként is minden vagyok.
Ha feloldom (elengedem, feloldódik) az éntudatomat, akkor olyan, mintha tehetetlen lennék a minden, és különösen a van állapotban. Segít ez abban, hogy éljek? Tudok éntudat nélkül élni?
Amikor minden eltűnik a van állapotban, amikor semmi lett(em), akkor az a megnyilvánulatlan?
Vajon rossz a figyelő állapot? Hiszen amikor azonosulok azzal, vagyis a tudatossággal, vagy figyelővel, akkor leszek végre tudatos. Akkor látok végre mindent. Ha nem azonosulok a figyelővel, akkor csak lebegés van? Mint Gajai Ágnesnél? És ez jó?
Vajon ki lehet hagyni a felébredés lépcsőfokot? Lehet felébredés nélkül is van lenni? És jó az, ha kihagyom? Jó az, ha nem azonosulok azzal?
Lehetséges ego nélküli állapotban létezni?
A nondualitásban van azonosulás? Mert ott nem érzek azonosulást.
Egyelőre nincsenek válaszaim. Csak kérdéseim. De alig tudom vizsgálni, mert feszít az egész. Valahogy nem látom, hogy hogyan kapcsolódik össze ez a sok dolog. És ez nem hagy békén. És közben vizsgálni is alig engedi. Emiatt feszít és segítségért kiált. De valahogy azt érzem, hogy ezt nekem magamban kell megértenem.
Ez van most bennem.
És a vizsgálat közben ezerrel megjeleni a szeretet is. Elképesztő. 😊
Attila
