SZÍMEA - A kettősség végével vége a kétségeknek is?

A lentebb olvasható szöveg  a videóban elhangzottak leírása.

Szímea: Ez egy érdekes dolog amivel kapcsolatban voltak bennem kérdések, voltak megakadások egy időben, és amikor ráláttam erre tisztábban akkor válaszra találtam. Mégpedig a kétség és a kettősség összefüggésével és elmúlásával kapcsolatban, vagy háttérbe helyeződésével kapcsolatban.

Itt a dualitásban, ahogy nevezzük is, a kettősség világában élünk. Az ellenpólusok tartják fent egymást. Van az ego számára jó, és az ego számára rossz. De mondjuk ezt inkább személynek, hogy az ember számára az elme, a személy érzékeléséből van jó, van rossz, van vágyott, van taszított, van ami vonz, van ami félelmet kelt bennem, mindig vannak ilyen kettősségek. És ugye itt tudjuk is, hogy ezek a kettősségek ezek sokszor kétségbe ejtenek minket. Ez nem csak egy szójáték, hanem valóban így van, ezt megélte már mindenki. Azt éljük meg, hogy választanunk kéne, és vajon melyik a jó választás. Kétségbe vagyok esve, hogy ez lesz vagy az lesz, vagy hogy tudom az egyiket választani és hogy tudom a másikat elkerülni. És hogy jól döntök-e. Ugye a kétségek azok általában a döntéshez kapcsolódnak. Mert a személy azt érzi, hogy ő dönt, ő választ. Ő kerül kétségbeesésbe. Ő kerül kétségek közé. És ez nagyon összefügg a kettősség világával.

Amikor kiébredünk ebből, és látjuk ennek az illuzórikus jellegét, akkor egyértelműen látjuk, hogy minden egy, és érzékeljük, hogy minden egy. Mégis én láttam itt egy ilyen megakadásra lehetőséget. Ahogy történt velem a mélyülés, és utánaolvastam tanításoknak, hallottam tanításokat ezzel kapcsolatban, megjelent a tanítások üzenetében az, hogy én már miután kiébredtem az illúzió világából, érzem, hogy én az vagyok aki figyel, hogy én az vagyok aki lát. És megjelenik egy kettős látás, az azvagyokság látása meg az ego látása. És hogy ez párhuzamosan fut, és hol egyik kerül előtérbe, hol a másik. Aztán történik az elmélyülés folyamán az hogy egyre inkább a vanság látásából látok és az ego látása az elhomályosodik. Én is érzékeltem ezt. Onnantól hogy megtörténik a kiébredés az illúzió világából onnantól midig látod a vanság látásából a valóságot. De van amikor mégis beszippant az ego világa. De onnantól az a látás az nem múlik el.

Az volt a kérdésem ezzel kapcsolatban magamnak, hogy ha megjelenik a vanság látása, ami megmutatja hogy nincsen az ego világ kettőssége, az egy illúzió, amiben azelőtt az elme, a személy gondolkodott. De akkor most megjelenik egy másféle kettősség, mert most a vanság látásából tudom nézni, vagy újra az ego látásából nézem, mert beszippant egy élethelyzet?

És éreztem hogy itt még vannak további mélyülések, hogy erre még nincs meg a válasz. Hogy sokáig azt éreztem hogy nem ez a válasz, mert egy ilyenfajta kettősséget váltunk egy olyanfajta kettősségre, és hogy ugyanúgy megmarad a kettősség. Hogy akkor hogy van ez.

Ezt nem mondom biztosra, mert nem tudom, hogy nem az volt-e a problémám ebben, hogy elmével próbáltam értelmezni a tanításokat. Lehet hogy így volt, ezt nem tudom. Lehet hogy más nem ütközik ebbe a kérdésbe. De én beleütköztem, és volt bennem valami olyan, hogy nem, ez még nem az igazság. Hogy az igazság az nem lehet kettős. Az igazság olyan szinten sem lehet kettős, hogy van az igazság látása, meg az illúzió látása egyszerre. Nem lehet. És azt hiszem, ahogy történt a mélyülés lassan egy éve, ott nagyon sok belezuhanásom volt még mélyebbre még mélyebbre. És ott tárultak fel ezekre a válaszok, például erre a kérdésre.

És eltelt idő mire ezt ki merem mondani, mert számomra olyan tanításokban is nem ezt találtam, mást találtam, akiknél azt hittem és azt hiszem a mai napig, hogy fontos tanítások hangoznak el. Ott van egy bizonytalanság és egy bizonyosság, hogy mi az ami megkérdőjelezi a nagy tanítók tanítását. De közben meg belül érzed, hogy nem. Ott még valami még mindig nem az igazságról szól. Tehát az a lényeg, hogy az igazság nem lehet kettő.

És hogy ez a kettősség is látszólagos, hogy van a vanság látása és van az ego látása. És akár beszélhetünk erről így, merthogy a beszéd is a kettősség világában zajlik, és valahogy próbálunk megfogalmazni valamit, amit nem lehet, de ez így nincsen. Tehát ez a kettősség sincsen. És ezt most már ki merem jelenteni. Mert ez biztos. A bizonyosság beszél belőlem. Csak ott voltak azok a maradvány kérdőjelek, hogy jó-jó, de hát komoly tanítások épülnek erre, hogy igen, ez így van. Hogy van a vanság látás és van az ego látása. De ez egy.

Tehát egyfajta kettősséget nem lehet egy másik féle úgymond emelkedettebb kettősségre váltani. Az nem az igazság. Az igazság az egy. Sőt, egy sem. Az van. És minden és semmi. Hogy nincs az se hogy egy, csak hogy ha szeretném kifejezni. Inkább jobb az hogy egyben van és nincs, és egyszerre történik és nem történik. Egyszerre.

Nincs ilyen látás meg olyan látás. Akkor sincsen, hogyha néha úgy fogalmazok hogy a vanság látásából nézve azt látom hogy. Ezt azért teszem hozzá, mert a szavak botladoznak. De nincs kettősség. Valójában amikor kiébredünk a kettősségből akkor megszűnik a kétség is.

Nyilván az ego kétségei, az ego botladozásai azok egyébként nem szűnnek meg. Azok mennek tovább. De ugye már nem érzem az azonosságot vele. És ebből adódóan nem az irányít. Van, történik, de nem személyes. És ott van a csapda, hogy ha én ezzel szemben elkezdem érezni az azsággal a vansággal az azonosulást, akkor tulajdonképpen azonosulást váltottam egy szűkebbnek tűnő rendszerből egy nagyobbnak tűnő rendszerbe. De akkor azonosulok. És maga az azonosulás amikor nincsen, akkor van az igazság. És az nem kettős.

Annak nincs ilyen látása meg olyan látása, meg innen nézem meg onnan nézem. Nincsen. Tehát megmarad minden, megmarad az ego világában zajló folyamatok, csak ego nélkül. Tehát személy nélkül. Ez nagyon érdekes és nagyon bátor és nagyon bizarr. Abból a szempontból, hogy tényleg ezt ki meri mondani az igazság, de onnantól nem tudsz mást mondani. És igenis azt érzem, nem én érzem, hanem ez van, hogy sok tanításban benne van az azsággal, a vansággal való azonosulás. És az ugyanúgy egy azonosulás. És ugyanúgy egossá válik! És ezt nem tudom, hogy hogyan mondjam. De egy másik szinten. És ott megjelennek a szintek. Az igazságban nincsenek szintek. A mélyülésnek lehetnek tágulásai, de az végtelen. Azt nem lehet szintezni. Azt nem lehet mértékekre osztani. Annak nincsen mértéke.

Ezt szerettem volna elmondani, hogy amikor még belebotlunk abba, hogy van az igazság látása és van az illúzió látása, akkor még mindig rohadt nagy tévedésben vagyunk. Mert akkor valamivel megint azonosultunk. Most én úgy látom, hogy az egy szűk azonosulás, azaz nem úgy látom, hanem megtörtént velem, hogy meglátom hogy az ego szemlélete egy szűk azonosulás és van annál egy tágabb, és akkor az lesz most az igazság szemlélete, és akkor azzal azonosulok, és akkor a kettő egyszerre fut.

Tehát nem az van, hogy fut ez is meg az is, hanem egyszerűen megszűnik az ez meg az az, és kitágul az egész. És annak része minden. Része a látszólagos dolgok, a látszólagos elkülönülés, a dualitás látása. És az sem egy megfelelő kifejezés hogy nem dualitás, hogy nonduális tanítások. Mert ott akkor meg van egy azonosulás a nonduálissal. Ugyanez az önvaló, ugyanez az "az". Úgyhogy nincsen ilyen látás meg olyan látás, ez csak a szavak és a kifejezések miatt lehetséges hogy ez használódik, hogy használom, (nincs aki használja) hogy hallotok ilyet a videókban, de valójában nincs ilyen hogy innen nézem vagy onnan nézem. Mert az is csak egy azonosulási tévedés, és akkor onnantól kezdve minden csak egy újabb címke.

Szímea