A buddhizmus ellentmondásossága, avagy miben ambivalens ez a vallás

Ahonnan én látom, van egy olyan hit a levegőben, hogy minden buddhista szerzetes megvilágosodott. Nem tudom honnan jött ez, hiszen ha igaz lenne, akkor sok ezer megvilágosodott élne közöttünk. De valahogy nem ezt tapasztalom. Ezért ez egy ellentmondás számomra. Azonban nem magának a buddhizmus tanításának az ellentmondása, hanem csak a róluk elképzelt hitünk ellentmondása.

De az alábbi videó szemlélteti legjobban a problémáimat az egésszel. Mert rengeteg információ igaz, onnan szól, amit a szerzetes beszél. De a másik fele a mondanivalójának pedig nem létezik, ha a felébredett nézőpontból nézzük. Emiatt az ellentmondás miatt nehéz elhinnem, hogy ez a szerzetes felébredett lenne. Mint ahogy általában nehéz elhinnem minden buddhista szerzetesről ugyanezt. Mert a felébredettségemből nézve csak a fele igaz annak, amit mondanak. A másik fele pedig kamu.

Emiatt én azt gondolom, hogy ők tanult felébredettek, és nem megtapasztalt felébredettek. Maximum a jelenlétet megtapasztalták, és ahhoz hozzáteszik a sok száz éve felhalmozott tudást, ami valamilyen szinten az igazságon alapszik. De az igazságot, amit Buddha és más felébredett tanítók mondtak, nem felébredett egok jegyzetelték le és próbálták meg értelmezni. Ezért az egész tanítás deformált, félreértett, és rengeteg téves állítást tartalmaz. És ezeket a téves állításokat is axiómának állítják be.

Emiatt a buddhizmus szerintem a felébredés elérése szempontjából többet árt, mint használ. A sok igaznak beállított tévhit, és a vakhit a buddhisták megvilágosodottságában egy nagyon kemény mellékvágányra tereli a keresőket. Pedig valahogy meg kellene érteni mindenkinek, hogy a felébredettség mindennemű vallás felett áll. A felébredettség a buddhizmus felett áll. Ha felébredsz, már nem leszel többet buddhista, mert már látod, hogy semmilyen szertartás, mantra nem kell a felébredettségedhez, annak eléréséhez. Az egész buddhizmus a felébredettségből nézve egy külsőség csupán. De ezt egyetlen buddhista sem fogja sose elfogadni.

Nos, de mit is mond a szerzetes? Vizsgáljuk meg részletesebben.

Először is rögtön jön a karmával. Honnan jön a karmád, és hová megy el a karmád?

Amikor felébredünk látjuk, hogy a karma is csak illúzió. Meglátjuk, hogy mivel mindent a teremtő teremt, ezért a karmát is ő rakja oda. Ha éppen odarakja. Tehát nem az ego teremti a karmát, hiszen az ego önállóan nem létezik. A teremtő létrehozza az egot, majd létrehozza annak a cselekedeteit, gondolatait és érzéseit is. Majd létrehozza a karma gondolatát. És végül létrehozza a karma megtapasztalását, vagy nem megtapasztalását. És végül létrehozza hogy hiszel benne, vagy sem. Vagyis az egész illúzió. A teremtő csinálja és nem az ego.

Ezért én a karmáról igyekszem nem beszélni. Mert a felébredésben nem segít. És valójában az ego életben sem segít. Mert mit tesz hozzá a felébredéshez? Mit tesz hozzá ahhoz, hogy észrevedd, te nem a test-elme vagy? Semmit. A felébredés után pedig már látjuk, hogy a karma is illúzió. Akkor meg már minek foglalkozni vele. (Pont ilyen a gyógyítás és a teremtés is egyébként. ☹)

De aztán a szerzetes bővebben kifejti hogy mit gondol a karmáról, és ezzel el is árulja magát, hogy nem felébredett.

Mert azt mondja, hogy a karmát mi teremtjük, és azután mi is vesszük el. Nos ilyet egy felébredett biztosan nem mond. Mert ki az az ÉN aki teremti és aki elveszi a karmát? Az önvaló én? Aki nem csinál semmit, csak néz? Ő biztosan nem. Akkor az ego én, aki meg full illúzió? Az a full illúzió ego én, akinek egyetlen cselekedete, gondolata, érzése sem a sajátja? Hanem minden csinálódik vele? Akinek minden cselekedetét, gondolatát, érzését a teremtő rakja oda? Vagyis az ego sem csinálhatja a karmát!

Akkor ki az, aki teremti a karmát? A szerzetes azt hiszi, hogy az ego teremti. Pedig a felébredett már látja, hogy nem az ego én teremti a karmát. Mert a teremtő rakja oda a karmát is. Ami vagy van, vagy nincs. Ahogy éppen a teremtő akarja.

A karma az ego fizikai síkján (az ego alap megtapasztalásában) nem létezik. Nincs rá semmi tudományos vagy áltudományos bizonyíték.

Tehát csak az ego spirituális síkján létezik. Ami meg ha akarom hiszek benne, ha akarom nem. Csak gondolj bele a karma elméletébe. Az elmélet szerint minden gondolat, cselekedet, érzés karmát generál. Nos, percenként ötven gondolatod van. Percenként. És megannyi érzésed, cselekedeted. És egyiket sem te irányítod, hiszen felébredettként látod ezt. És te csak egy ember vagy a hétmilliárdból. Akkor ha mindenki minden gondolata karmát generál, akkor az mennyi karma is összesen? Percenként 350 milliárd? Szerinted ez tényleg létezik? Te ezt tapasztalod? Te tapasztalod ezt a rengeteg karmát? Vagy csak bizonyos gondolatok okoznak karmát? De melyik? Ki választja ki, hogy melyik?

Lásd be kérlek, hogy az egész karma rendszer egy kitaláció. A fizikai világban hébe-hóba tapasztalhatod, de statisztikailag biztosan nem bizonyított a léte. A spiri világban meg gondold át, hogy hogyan működhetne ilyen számok mellett, és ebből te mit tapasztaltál már meg.

Az egész illogikus. Inkább engedd el és kész.

Az pedig ugye nem igaz, hogy külső segítség nem ébreszthet fel. Ugyanis azt mondja a szerzetes, hogy a külső dolgok segíthetnek a felébredésben, de konkrétan nem ébreszthetnek fel. És ez valóban nagyjából igaz a szertartásokra, éneklésekre, mantrákra. Mert amíg az kifelé irányul, addig tényleg nem fog segíteni. Hiszen a felébredés belül történik. Az belül van. Hiába mantrázgatsz, az nem visz befele.

De sokan közületek a személyes beszélgetéseken a külső segítségemmel, vagy Timi külső segítségével ébredtetek fel. Az én felébredésem is külső segítséggel történt nyolc évvel ezelőtt. Vagyis van már módszer a felébredésre. Mi vezettünk oda titeket, hogy végül észrevegyétek az igazi éneteket. Mi ez, ha nem külső módszer? Egy olyan külső módszer, ami rámutat a belső igazi énre. Ebben más a mi módszerünk a szertartásoktól, mantráktól. A mi módszerünk az igazi énre irányul.

Ha a szertartások által belezuhanok a semmibe, a jelenlétbe, attól észre fogom venni a figyelőt? Naná hogy nem. Megtapasztalom ugyan a jelenlétet, és utána azt hiszem, hogy ez a felébredés. Pedig hohohó, milyen messze van még ez attól. A jelenlét még nem a felébredés. A felébredés a figyelő megtalálása, és annak a felismerése, hogy a figyelő valójában én vagyok. És nem a jelenlét.

A szerzetes miután tagadja a külső módszert, elmond egy példát arra, hogy mégis van tuti módszer, amivel fel lehet ébredni. Gyorsan önellentmondást csinál. És hát itt a 100 napig tartó módszer! Akkor hogyhogy nem tolonganak a megvilágosodottak, akik ezzel a módszerrel világosodtak meg? Mert csak egyvalakinek sikerült? Hogy is van ez?

Aztán a szerzetes egy zavarosabb rész után a jelen levésről beszél. Ami megint valós dolog. Azt mondja, ha éneklünk, csak énekeljünk, ha dolgozunk, csak dolgozzunk, ha ülünk, akkor csak üljünk gondolatok nélkül. Ha lehozod az energiádat a köldök alá (na de ki hozza le oda az energiát?) akkor a gondolatok, érzelmek, vagyis a sztorik elcsitulnak.

Ami tényleg elérhető. Az elcsendesedés tényleg megvalósítható. De csak erőből. Vagyis az ego kikényszerítheti magából rövid időre a gondolatnélküliséget, sőt, egyfajta jelenlétet is. De vajon ez a megvilágosodás? Ez a felébredés? Nekem úgy tűnik, hogy a szerzetes azt gondolja, hogy igen. Pedig nem. Ez csak a jelenlét, amit erőből ér el. És azt is csak időlegesen. Ha abbahagyja az "energia" lehozását, rögtön visszatér minden. Mert az ego nem tud felébredni. Az ego nem tud tartósan jelenlétben lenni.

Azonban ha megtaláljuk a figyelőt, ha valóban felébredünk, akkor ezt már többet nem kell erőből elérnünk, mert már azok leszünk. Az igazi én tulajdonsága az a béke, amit itt erőből és ideiglenesen tud elérni az ego. Ez is azt mutatja, hogy a szerzetes a jelenlétet gondolja megvilágosodásnak. Pedig az még odébb van egy picit. De a jelenlétet, a jelen levést elég jól ábrázolja. Bár nekem a beszéde rettentően lekezelő, de biztos megvan rá az oka.

A vége felé arról beszél, hogy lebontódik minden, hogy eggyéválunk a világgal. Ez a jelenlétben így is van. De a jelenlét nem a felébredés. A jelenlét utáni figyelő én megtalálásakor, vagyis a tényleges felébredéskor, az ego továbbra is egoként viselkedik. Csak már rálátunk. Leszek felébredett én és leszek ego én egyszerre. (Két film lesz befűzve a moziba. 😊)

A felébredttségben legtöbbször nincs jelenlét. Csak a tudomása van meg a figyelőnek, azaz az igazi énnek. Nincs teresség, nincs azonosulás a világgal. Csak a tudása van meg az azonosulásnak. A megtapasztalása nincs. Az csak a jelenlétben van meg. És a szerzetes csak a jelenlét megtapasztalását szajkózza.

Aztán tovább beszél a sztorik megszüntetéséről. De ha már felébredtél, már nem akarod a sztorijaidat megszüntetni. Mert tudod, hogy úgysem tudod megszüntetni. Hanem megtanulsz velük együtt élni. Elfogadni azokat olyannak, amilyenek. És mivel rálátsz a sztorijaidra, az ego lényed is észreveszi azokat. És az ego éned az ego világában az ego élet szabályai szerint igyekszik majd fejlődni, jobbá válni. Mert az igazi éned alaptulajdonsága a szeretet, a jóság, ami utat mutat neki ezek felé.

És végül amikor a szerzetes a nemtudhatóról beszél, az is a jelenlétről szól. Mert arról beszél, hogy van valaki, aki nem mert lemondani a sztorikról. De ki nem mer lemondani a sztorikról? Az igazi én, aki csak figyel? Hát ő biztosan nem! Az illúzió én, aki teremtett? Ő nem tud magától semmiről sem lemondani! Merthogy önállóan nem létezik.

A felébredés után tudjuk, hogy nem kell lemondani a sztorikról. Csak a jelenlétből tűnik úgy, hogy azok zavaróak. A felébredettségből már átlátunk rajtuk. Tudjuk, hogy azok ott lesznek mindig. Nem lehet és nem is kell megszüntetni őket, mert nem mi csináljuk őket. Inkább meg kell barátkozni velük. Nekem, azaz Attilának továbbra is megvannak a sztorijaim. Hiába vagyok nyolc éve felébredett. És szerintem minden felébredettnek megvannak a sztorijai. Hogyan is lehetne lemondani róluk? Nem az ego csinálja őket.

Úgyhogy én azt látom, hogy ez a szerzetes csak a jelenlétről beszél. Ami nem a teljes kép. A szerzetes nem felébredett, nincs meg a figyelő megtapasztalása. Egyszer sem beszélt a figyelőről, az azságról, a teremtőről. Ha meglenne a figyelő megtapasztalása, már rég nem lenne szerzetes. Mert rájönne, hogy a tanításainak nagyrésze egyszerűen nem igaz a felébredettségből nézve.

Így valójában a buddhizmus köntöse alatt, amiben vakon hisznek sokan, ő is csak félremagyarázza a felébredést.

Én ezt találtam.

Attila

Követhetsz a Spiritualitás facebook blog oldalamon is