A fény!

Az egyik legkülönlegesebb maradandó megnyilvánulása a megvilágosodásnak az a fény jelensége. Ez abban nyilvánul meg, hogy csukott szemmel világosabb van, mint nyitott szemmel. De ez a világosság azonban belül van.

A megvilágosodás során egy olyan "természetfeletti" állapotba kerülsz, ahol az addigi életed fizikai törvényszerűségei alapjaiban változnak meg. A legjobban ahhoz hasonlít, mintha térré változnál. Természetesen kívülről ugyanaz maradsz, ugyanannak fogsz látszódni megvilágosodott állapotodban is, de belülről valami extra klassz dolog történik veled.

Belülről úgy érzed, hogy maga vagy a tér, és az abban megnyilvánult minden. Mindennel egylényegűnek érzed magad, hiszen a tér, ami vagy, tartalmaz mindent, ami szintén te vagy. Nem lesznek határaid, hiszen a tér, amivé válsz, az határtalan. Az én, aki addig egy lokalizált testbe zárt valaki volt, hirtelen kitágul.

Ehhez a térérzethez hozzákapcsolódik az az érzet, hogy ez a tér maga az energia. Maga a fény. Maga a szeretet. Hogy mindez te magad vagy.

Valahogy ez az egész csak belül játszódik le, de egyben úgy tűnik, hogy ez a benti megtapasztalás magába foglalja a kintit is. Mintha a belső világ, amit térként tapasztalsz, annak ellenére, hogy belül van, tartalmazza a külső világodat is. Belülről kifordulva magába foglalja a külső régi világot is.

Ezért szoktam mondani, hogy másik dimenzióba kerülsz, ahol a bent tartalmazza a kintet.

De visszatérve a fényhez. Miután visszazárultál, valahogy a fény, ami vagy, mégis megnyilvánul a régi életedben is. Mert ha becsukod a szemedet, akkor olyan vakító fényesség van belül, hogy elámulsz. Talán ahhoz hasonlíthatnám, mintha csukott szemmel két nagyon erős fényszóróba néznél, és ezek a fényszórók erős fénye átvilágítana a vékony szemhéjadon. Azonban ez az élmény teljesen sötétben is ugyanolyan. És nem tölt el rossz érzéssel. Sőt, igazából mosolyt csal az arcodra.

Kezdetben nagyon szokatlan volt. Úgy éreztem, nem tudok tőle aludni. De közben egyáltalán nem voltam fáradt másnap. Mintha nem is lenne szükségem alvásra. Vagy mintha ez a fény feltöltött volna energiával, mintha abból állnék még mindig.

A jelenség, így öt év után, még mindig jelen van. Már nem olyan intenzív, és már megszoktam. De amikor észreveszem, öröm tölti el a lényemet. Jó érzés tudni azt, hogy valójában mi vagyok.

Hogy én az vagyok.

Attila