A megvilágosodás

Egy csendes, ködös reggelen, amikor a nap első sugarai éppen átszűrődtek a fák ágai között, a Kereső leült a Mester elé, egy ősi tölgyfa tövében. A levelek halk zizegése és a madarak távoli éneke töltötte meg a teret.

Kereső: Mester, mi a megvilágosodás? Annyit hallok róla, de nem értem igazán, mi is az.

Mester: A megvilágosodás nem más, mint annak felismerése, ami mindig is jelen van. Nem valami, amit elérsz vagy megszerzel; inkább az illúziók lehullása.

Kereső: Illúziók? Mire gondolsz?

Mester: Azokra a tévhitekre, amelyekkel az elméd azonosul: arra, hogy te egy különálló, független "én" vagy, aki egy külön világban létezik.

Kereső: De ha nem vagyok "én", akkor ki vagyok?

Mester: A kérdésed már a válasz kulcsa. Az "én" csak egy gondolat, egy elképzelés. Ami valójában vagy, az határtalan tudatosság, amelyben minden tapasztalat megjelenik és eltűnik.

Kereső: Akkor miért érzem mégis magamat ennyire különállónak?

Mester: Az elméd megszokta, hogy címkéz, ítél és különbséget tesz. Ez teremti meg az elkülönülés illúzióját. De ha a figyelmedet elfordítod az elme tartalmairól, és rátalálsz a figyelem forrására, az illúzió megszűnik.

Kereső: Hogyan találok rá a figyelem forrására?

Mester: Kezdd azzal, hogy egyszerűen csendben ülsz, és megfigyeled a gondolataidat anélkül, hogy beavatkoznál. Tedd fel a kérdést: "Ki az, aki ezt megfigyeli?" Ne válaszolj gondolattal; csak maradj a kérdés nyitottságában.

Kereső: És ez elvezet a megvilágosodáshoz?

Mester: Nem az vezet el hozzá, hanem az mutat rá, hogy már most is megvilágosodott vagy. Az igaz természetedet nem lehet megszerezni, mert soha nem veszítetted el.

Kereső: Miért nem érzem ezt most?

Mester: Mert azt keresed, ami már vagy. Ez olyan, mintha a szemeddel próbálnád látni a saját szemedet. Engedd el a keresést, és meglátod, hogy amit kerestél, mindig is itt volt.

Kereső: Tehát a megvilágosodás nem valami különleges állapot?

Mester: Nem, a megvilágosodás az, ami most is jelen van, amikor nem próbálsz valami mást keresni. Az élet maga a megvilágosodás, de csak akkor tapasztalhatod, ha elengeded a gondolataid által teremtett szűrőket.

Kereső: És mit tegyek most?

Mester: Semmit. Csak légy. Minden, amit valaha kerestél, már most is te vagy. Csak engedd, hogy ez felismerje önmagát.

Kereső: Nehéz ezt elfogadni, Mester. Az elmém folyamatosan kérdez, kételkedik, bizonyítékot akar. Hogyan birkózhatok meg ezzel?

Mester: Az elme természete a kérdezés, a kétség, a keresés. Ne küzdj ellene. Figyeld meg az elméd működését, de ne azonosulj vele. A gondolatok jönnek-mennek, de te, aki tudatában vagy ezeknek a gondolatoknak, mindig változatlan maradsz.

Kereső: Tehát a megfigyelés a kulcs?

Mester: Igen, de ne csak az elmédet figyeld. Figyeld meg azt is, aki figyel. Mi az, ami tudatában van mindennek? Ez a tudatosság, ez a csendes jelenlét az, aki vagy.

Kereső: De hogyan lehet ez ennyire egyszerű? Az emberek évtizedekig meditálnak, gyakorolnak, keresnek...

Mester: Az egyszerűség az, amit a legnehezebb elfogadni. Az elme szereti a bonyolultságot, mert az élteti. A megvilágosodás viszont olyan, mint a nap: mindig ragyog, függetlenül attól, hogy a felhők eltakarják-e vagy sem. A gyakorlatok és meditációk csak arra valók, hogy a felhőket eloszlassák.

Kereső: Akkor mi értelme a spirituális gyakorlatoknak?

Mester: A spirituális gyakorlatok nem vezetnek el a megvilágosodáshoz, mert az már itt van. De segítenek elcsendesíteni az elmét, hogy meglásd, azt mi mindig is jelen volt. Olyanok, mint egy seprű, amely kitisztítja az útból az akadályokat.

Kereső: Mi történik a megvilágosodás után? Hogyan változik az élet?

Mester: Semmi különös, és mégis minden más. A világ ugyanaz marad, de már nem azonosulsz vele. Nem te irányítod az életet, és nem is az élet irányít téged. Egyszerűen együtt áramlasz vele. A szenvedés megszűnik, mert már nem kötődsz ahhoz, ami jön és megy.

Kereső: És mi van az érzésekkel? A fájdalommal, veszteséggel, félelemmel?

Mester: Az érzések továbbra is megjelennek, de már nem érintenek mélyen. Olyanok, mint a hullámok a felszínen, de te a mélység vagy. A tudatosságod, amely felismeri az érzéseket, érintetlen marad.

Kereső: De akkor nem válik az ember közömbössé?

Mester: Épp ellenkezőleg. A megvilágosodott ember szíve tele van együttérzéssel és szeretettel. De ez a szeretet nem kötődésből fakad, hanem a felismerésből, hogy minden és mindenki ugyanannak az egységnek a része.

Kereső: Tehát a megvilágosodás valójában visszatérés az élet teljességéhez?

Mester: Igen. Az élet mindig teljes volt. Csak a tudatlanság fátyla akadályozta meg, hogy ezt lásd. A megvilágosodás nem más, mint annak felismerése, hogy soha nem voltál különálló, soha nem hiányzott semmi.

Kereső: Érzem ennek az igazságát, de mintha még mindig távol lennék tőle.

Mester: Ez csak egy gondolat. Figyeld meg ezt az érzést: "Távol vagyok tőle." Ki az, aki ezt tapasztalja?

Kereső: Talán... én magam vagyok az.

Mester: Pontosan. És ez az "én" valójában csak egy történet, egy koncepció. Maradj csendben, és ismerd fel, hogy te magad vagy az a csendes jelenlét, amely ezt az egészet tudatában tartja. Ez a megvilágosodás kulcsa.

Kereső: Köszönöm, Mester. Kezdem érteni.

Mester: Ne próbáld érteni. Csak légy. Az igazság ott van a csendben, az elme mögött.

A Kereső elhallgatott, és hosszan nézte a lassan oszladozó ködöt. A szavak csenddé értek benne, és megérezte azt, amit nem lehet szavakba önteni: a napot és a sugarait, amelyekben maga is ott ragyogott.

Részlet Frank M. Wanderer MEGVILÁGOSODÁS könyvéből

Nem olvastam, de validnak tűnik.

Attila