A szenvedés és a szenvedés megélése

Ahogy tovább boncolgatom ezt a szenvedés témát, eljutottam oda, hogy ketté kell választani. Külön kell nézni magát a szenvedést, és annak a megélését.

Először is a szenvedés megjelenése vajon kiküszöbölhető-e a felébredettséggel? Nos, azt hiszem nem. Mivel az ego világa nem megkerülhető, és az ego világához hozzátartozik a szenvedés, ezért valamilyen mennyiségű szenvedés meg fog jelenni mindenképpen az ego életében felébredettként is.

Az első kérdés az, hogy ezek mennyisége vajon csökken-e, a felébredés után.

Nos, én azt találtam, hogy igen. Úgy érzem, úgy emlékszem, mintha kevesebb szenvedésem lenne felébredettként, mint egoként. Vajon miért? Két okot is látok erre.

Először is mintha tényleg kevesebb szenvedésre okot adó szituáció képződne. Azáltal, hogy tudatosabb vagyok, mintha jobban észrevevődnének azok a szituk, amik szenvedést indukálhatnak, és ezeket elkerülöm, óvatosabban megyek bele, vagy a figyelmemnek köszönhetően nem eszkalálódnak szenvedés kiváltóvá. (Tudom, hogy ez is történik, de most ettől tekintsünk el, jó? 😊 )

Például tudatosabban étkezem, így az emésztésem kevesebbszer ad okot a szenvedésre. Odafigyelek jobban az öltözködésre, időjárásra, kevesebb alkalmat adok arra, hogy megfázzak. Tudatosabban kezelem a pénzügyeimet, ami miatt ritkábban jelentkezik az aggódás a pénzügyek miatt. És egyéb területen is ez van. Ami persze kívülről egyfajta kontrolosságnak látszik. De mégis van különbség a kontrolos, a tudatos, a fegyelmezett és a szervezett viselkedések között. Legalábbis szerintem.

A másik ok, hogy kevesebb szenvedést tapasztalok, hogy azok a tényezők, amik szenvedésként jelentkeztek, a mélyebb béke állapotom miatt, amit az igazi énem sugároz az ego énemre, már nem érintenek meg szenvedésként. Például, ha valaki kritizál, véleményt mond rólam, nem élem meg támadásnak, hanem befogadom, elfogadom, és megvizsgálom. Nem vált ki belőlem ellenállást. Akkor vált ki bennem ellenállást, ha olyan területet érint, ahol még van dolgom. Titkon elmondom nektek, hogy például a spiri területén ez elő szokott fordulni. Úgyhogy vizsgálgatom is, hogy miért nyomódik meg bennem ilyenkor egy gomb. 😊 De például ha lekésem a buszt, akkor már (a legtöbbször) nem aggódom. Mert tudom, hogy annak úgy kellett lennie. Majd odaérek, amikor odaérek.

De mi van, ha mégis megjelenik a szenvedés? Mert szerintem elkerülhetetlen, hogy megjelenjen. Testi fájdalom, lelki fájdalom, érzelmek, ezek az ego világunk lételemei, a megtapasztalásunk lényege. Megjelennek, ha akarjuk, ha nem. Hogyan éljük meg ezeket felébredettként? Másként éljük meg, mint egoként?

Maga a szenvedés mint érzés, (és a többi is) szerintem csak egyfajta formában van jelen. Csak ezernyi különböző ok válthatja ki ugyanazt az érzést. És utólagosan tárgyiasítjuk ezt a kiváltó okkal. Szenvedek valamilyen testi fájdalom miatt, szenvedek valamilyen lelki fájdalom miatt, de maga a szenvedés mint érzés, ugyanaz. Nincs külön migrénes szenvedés érzés, és nincs külön fáj a hasam szenvedés érzés. Csak a kiváltó ok különbözik. Az érzés ugyanaz.

Ha már átjutott a szenvedés az első két védelmi vonalon, vagyis a tudatos viselkedésemmel nem tudtam elkerülni, illetve a mély békém ellenére megjelenik, és elkezd szenvedni az ego, tudok-e tenni ellene? Itt azt tapasztaltam, hogy igenis, meg nem is.

Minden felébredéses beszélgetésnél elmondom, hogy az igazi én megtapasztalása után a mélyülés szakasza következik, ami több mint egy, esetenként két évig fog tartani. Ezalatt feljönnek régi ego sérelmek, és elégnek a megértés tüzében. A megértés tüze ugye a tudatosságunk fénye. Vagyis a régi sérelmek feljönnek, szenvedést okoznak, amit átélünk, megéljük, újra éljük, majd miután ez megtörtént (néha nagyon sokszor feljön ugyanaz) valamilyen megértést, vagy csak elfogadást indukál. És aztán nem jön fel többet.

Azt gondolom, hogy ilyenkor nem tudsz nagyon tenni ellene. Ez az az időszak, amikor meg kell élned a régi sérelmeket, és ezeket szenvedésként tapasztalod meg. Rengetegszer újra bevon egoba, aztán bevon egoba, de utólag rálátsz, majd megéli az egod, de már egyből rálátsz önvalóként is. És végül elengedődik. Ilyenkor hiába látsz rá, nem tudod kikapcsolni magát az érzést. Mert az a dolga, hogy újra átéld, és megértsd. Egyszerűen égnie kell, szenvedned kell.

Több levelet váltottam egy felébredett hölggyel, amikor ezen a szakaszon ment keresztül. És írta, ahogy a rengeteg régi hitrendszere hogyan égett el apránként. Ami mind a mai napig tart. Ő rásegített a folyamatra, próbált tudatos lenni, esetenként terápiára is elment. Amikor nálam történt ez, én hagytam, hogy magától történjen úgy, ahogy akarja, hogy történjen. Úgyhogy kinek mit kell tennie, úgy a helyes. De szerintem a folyamat ugyanannyi ideig tartott, és ugyanúgy fájt is mindkettőnknek.

Azonban a mélyülés végén, amikor már éled az azvagyokságodat, amikor már csak ritkán van szenvedés, akkor azt tapasztaltam, hogy van amikor tehetünk a megjelent szenvedés ellen, de nem mindig. Sok olyan szituációra emlékszem, amikor megjelent valami, és belehelyezkedtem az azságomba, a vanságba, és éreztem, hogy elengedődik a szenvedés. Például összeszedtem egy Baker cisztát a bal térdembe, és miután megtudtam, hogy mi az, odamentem a tudatosságommal, és lecsapoltam. És másnapra eltűnt. De sok esetben, más testi fájdalmaknál meg nem segített. És lelki szituknál is ugyanezt tapasztaltam. Volt, amit el tudtam engedni, és volt amit nem. Vagy ha el is engedődött ideiglenesen, hamarosan újra visszajött.

Szóval hiába tudom, hogy csak az ego szenved. Hiába próbálok nem azonosulni vele, (hiszen nem én döntök ezügyben, hanem ez is csak történik) mégis vannak olyan esetek, amikor az ego szenvedését, akárhogy rálátok, nem tudom kikapcsolni. Történik. Zajlik.

Szóval, lehet, hogy nektek más a tapasztalatotok, de szerintem azok a mesterek, akik azt mondják, hogy a felébredéssel nem tapasztalsz több szenvedést, egyszerűen kamuznak. De cáfoljatok meg.

Felébredéses beszélgetésre itt az www.azvagyok.hu oldalon tudsz jelentkezni.

Attila