A vonzás törvénye és Abraham Hicks. Vajon igazat beszél? Érdemes követni?

2020.03.08

Sajnos nem. Amiről beszél, az nem létezik.

A vonzás törvénye nem létezik. Mint ahogy a szabad akarat sem. Egy színésznek, akik valójában vagyunk, hogyan lehetne szabad akarata, hogyan vonzhatna be bármit is? A színész azt játssza, amit játszania kell. Nem tud változtatni rajta. 

A felébredés pillanatában az első dolog amit felismersz, hogy az én nem a test, nem az elme és nem az érzelem alkotta rendszer. Az én egy mögötte lévő nem fizikai entitás. A test rendszere csak egy robot, egy színész, aki magától működik. Az igazi én pedig ezt és ezen keresztül figyel. De semmi mást nem tud tenni a figyelésen kívül.

Mégis elképesztő, hogy Esther mennyi embert téveszt meg ezzel a mesével. Megint egy olyan csilivili hazugság, ami után az igazság csak szürke kis semminek tűnik, ami abszolút nem vonzó. Hiába, na, egy kanál mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.

Mert hát tényleg, milyen frankó ez a vonzás törvénye. Csak ügyesen kell csinálni, és máris bevonzom azt, amit akarok. De tényleg, sikerült ez már bárkinek is? Annyian hisznek ebben, mégsem látom, hogy emberek hemzsegve dicsőítenék ezt a módszert. Naná, hogy nem. Mert nincs ilyen. És persze magyarázhatjuk, hogy mert rosszul csinálod. Na de mindenki rosszul csinálja? 

Az életet a teremtő irányítja. Ahogy éppen alakul, úgy alakul. Van hogy ad, máskor elvesz. Nem látni rá, hogy mikor és mit fog tenni. És arra sem, hogy miért teszi. 

Hickset meg el kell felejteni. Ez nem segít a felébredésben. 

Helyette inkább figyeld azt, hogy honnan jönnek a gondolataid, vagy hogy hogyan keletkeznek az érzéseid. 

Lásd meg, hogy csak felbukkannak a semmiből, és oda is térnek vissza.

És hogy ki is az az Abraham? Itt a videó. A szemfényvesztés csúcsa.

Attila