Adyashantinak három könyve jelent meg magyarul

Ha még nem foglalkozol a spiritualitással, de érdekel, hogy mi ez a "divat" akkor olvasd el a Kegyelembe esni című könyvét.

Ha már hallottál a felébredésről vagy a megvilágosodásról, és esetleg kereső is vagy, akkor a te könyved Az üresség tánca.

Ha már felébredtél, és azt keresed, most hogyan tovább, akkor javaslom a Világod vége című könyvét.

Az lenti idézet a Világod vége című könyvből való. Nagyon sokszor eszembe jut, ez a rész a könyvből. Különösen a "világ (maga) a Brahman" sor magyarázatát vizsgálgatom. A Brahman a nem megtestesült isteni létként lehet értelmezni. Vagyis körülbelül azt jelenti, hogy a világ maga Isten (Isten megtestesülése, Isten léte, isteni lét).

Ezt a sort Adyashanti a tanú, vagyis a látó pozíciójának meghaladásával magyarázza. A leírásából szerinte ez maga a megvilágosodás, míg a tanú pozíciója csupán a felébredés. 

Saját tapasztalatom szerint a felébredés és a megvilágosodás nagyon különbözik egymástól. Mind "élmény" szempontjából, mind megtapasztalás szempontjából, és különösen benne tartózkodva, a "környezet" észlelése szempontjából. 

A felébredésnél a látóként (tanúként, önvalóként, tudatosságként) valahogy mindig megmarad a világ "különálló" érzékelése. Hiába érzékeled hogy határtalan vagy, és hogy minden te vagy, az észlelésed kettőssége nem tűnik el.

A megvilágosodásnál viszont ez is eltűnik, egyszerűen egylényegű leszel mindennel.

Ennek ellenére a felébredt, vagyis tanú állapotban is érzed, hogy a világ maga Isten. És bár csak tudod az egylényegűséget, és nem tapasztalod, hiszen az illuzórikus világ folyamatosan különálló valamiként jelenik meg, mégis tudatában vagy hogy az is Ő. De nem érzed az egylényegűséget, csak tudod.

Ha a filmes hasonlatnál maradjak, egoként azt hiszed benne élsz a valóságban, vagyis a filmben. A felébredésnél a világot, mint illúziót, filmként látod. A megvilágosodott állapotban viszont maga vagy a film, maga vagy minden.

De ezek már nagyon mély vizsgálódások.

Attila

És íme az idézet:

Van egy régi mondás, amelyet a nagy bölcs, Ramana Maharsi fejtegetett egykor: "A világ illúzió. Egyedül a Brahman valós. A világ Brahman." Ez a mondás olyan belátásokról szól, melyek a felébredéssel járnak.

Az első belátás, mely szerint "a világ illúzió", nem egy filozofikus kijelentés. Látni, hogy a világ illúzió, része a felébredésélménynek. Olyasvalami, amit tudunk. Felfedezzük, hogy objektív, tőlünk különálló világ nem létezik. Az első kijelentés tehát erre a belátásra mutat rá, amely a felismeréssel együtt jön el.

A következő kijelentés, mely szerint "egyedül a Brahman valós", az örök tanú felismerése felé mutat. A világ tanúja az egyetlen valóság. A felébredés e nézőpontjából a tanút sokkal valódibbnak tapasztaljuk, mint a tanúság tárgyát. Ez utóbbit olyannak látjuk, mint egy álmot, mint egy filmet vagy regényt, amely előttünk bontakozik ki. Ebben hatalmas szabadság van, de benne rejlik az a veszély is, hogy megrekedünk az elképzelésben, mely szerint "én vagyok a tanúja annak, ami van".

Eddig tehát láttuk, hogy a két első kijelentés igaz: "A világillúzió. Egyedül a Brahman valós." (Ez utóbbit úgy is érthetjük, hogy "Egyedül a tanú valós.") A harmadik kijelentés nélkül azonban nem beszélhetnénk valódi nemkettősségről. A kijelentésben, miszerint "a világ Brahman", felismerjük a valódi egységet. Ez a kijelentés szétrombolja a kívülálló tanú pozícióját. A tanú pozíciója beleomlik a teljességbe, és hirtelen már nem külső szemlélők vagyunk többé. Ehelyett a tanúság mindenhonnan egy időben zajlik: kintről, bentről, körös-körülről, fentről és lentről. Minden mindenhol a megfigyelés tárgya, kívülről és belülről egy időben, mert a megfigyelés tárgya egyben a megfigyelés alanya. Látó és látott ugyanaz. 

Ha ezt nem ismerjük fel, akkor könnyen a tanú pozíciójában ragadhatunk. A tanú akkor kezd összeomlani, amikor felismerjük, hogy ha különbözik a tanúság tárgyától, akkor belső megosztottság van jelen. A külső megfigyelő akkor kezd összeomlani, ha megengeded magadnak, hogy ráláss erre a megosztottságra. Ezzel az összeomlással elkezdesz rálátni az ego azon elemeire, amelyek rejtekhelyként használták a tanú pozícióját, és arra, hogy ne érintsen meg az élet, hogy ne érezz bizonyos érzéseket, hogy ne kerülj szembe közvetlenül, bensőségesen és nyers, emberi módon az életeddel. 

Amikor nem rekedünk meg egoisztikus mintáinkban, vagyis az ego felhagy azzal, hogy "megvilágosodott egoként" próbálja újrateremteni önmagát, és felhagy azzal, hogy vizsgálgatja valóság természetét, majd hamis következtetéseket von le, egy teljesen más érzékelés bontakozik ki számunkra.

Miután a vizsgálódás, meditáció és mély megfigyelés hatására ezek az illúziók kezdenek végleg eltűnni, a spirituális élet teljesen új területe tárul fel előttünk. Ezen a területen nem az ego illúziói diktálnak.

Sehol nem kell leragadni, semmilyen állapotban nem kell megrekedni. Nem kell ragaszkodni egyetlen nézőponthoz sem. Valóban ébren lenni, valóban megvilágosodottnak lenni azt jelenti, hogy mentes vagy minden ragaszkodástól, mentes vagy minden nézőponttól.

Adyashanti-Világod Vége