Ki az aki tapasztalja a szenvedést?
Szervusz Attila!
Azért írok, mert felmerült bennem egy kérdés. Szóval vannak depressziós, szorongó tapasztalataim. Most is volt egy ilyen, figyeltem rá, nem én idézem elő csak megjelenik, be akarja járni az útját szenvedni akar, öntudatlanul, úgymond rajtam élősködik. Szóval a kérdés ami megjelent, hogy ki az aki szenved?
Az egóm? Az valójában egy nem is létező entitás, hiszen nincs mögötte valós én. Vagy az önvalóm szenved? Az önvalóm jelen van ő figyeli ahogy a szenvedés történik.
Ki az aki tapasztalja a szenvedést?
Köszönöm, hogy szánsz időt az agymenéseimre!
Szép estét!
Zoli
Kedves Zoli
Nos, elképesztően jó a kérdésed. Bedobtam az azvagyok klubba is, és érdekes volt ahogy végül is különböző nézőpontokból, de szerintem ugyanazt válaszolta mindenki.
Választ tehát több nézőpontból lehet adni. A legtöbb tanító azt rontja el, hogy csak a tudatosságból, az önvalóból válaszol. Vagy innen is és onnan is, de összemossa a két (több) nézőpontot.
De nagyon nehéz különválasztani eleve a nézőpontokat, hiszen átfedésben történnek. És minden összefügg mindennel. Az önvaló nem létezik önállóan. Csak az egon keresztül tud megnyilvánulni, ami ugye csinálódik. És az ego sem tudattalan, hiszen megjelenik benne a tudatosság, mégha nem is tudja, hogy az az igazi énje.
Azok a tanítók, akik a tudatosság mindenhatóságát hirdetik, szerintem még nem értették meg az egészet összességében. A vanság is egy gondolat csupán. Az is illúzió. Azon túl viszont nincs megtapasztalás. Mert a megtapasztalás csak gondolaton keresztül történhet. Ami az egoban jelenhet csak meg. És itt bezárul a kör. Eddig lehet eljutni. Innentől már csak élni tudod. És hiheted azt, hogy van tovább, de nincs.
Tehát a kérdésedre rátérve, az egobol nézve, természetesen az ego szenved. Ő tapasztalja meg a szenvedést, "vele" történik az egész, amit teljesen valóságosnak él meg. Mert hát az ego számára az ego világa valóságos. És az ego világa úgy működik (az egoból nézve) hogy mindennek van valami oka. A szorongást kiváltja valamilyen élethelyzet, amire így reagál a test-elme rendszer. A "normális" egoknak a szorongás, depi, és egyéb tünetek azok válaszreakciók, sémák, megküzdési módok az adott élethelyzetre. Az egoból nézve ezt az ego világában kell megoldani. Megtalálni a kiváltó okot, azonosítani, és felismerni, hogy miért okozott válaszreakciót. Általában valamilyen gyerekkori negatív élmény fel nem dolgozottsága okoz ilyen válaszreakciókat.
Ha megtaláltuk például a belső gyermeket, és rájöttünk, hogy valamikor átélt hasonló szituációt, amit a jelen szituáció újra aktivált, akkor ezt kezelhetjük. És ha újra jelentkezik a szituáció, akkor már hamarabb és könnyebben túl leszünk rajta.
És itt lép be a tudatosság. Az ego ezeket csak akkor tudja felismerni, ha képes mintegy kívülről látni azt, ami történik. És nini, máris elérkeztünk a figyelőhöz. Mégha itt még nem is vagyunk tudatosak arra, hogy maga a figyelő az, aki felismeri és kívülről látja a szituációt.
Nos, ha önvalóból nézzük, akkor minden egovilágbeli szenvedés illúzió, hiszen maga az ego is illúzió. De fontos megérteni, hogy az ego világ, és a szenvedés is létezik. Illúzióként létezik. A délibáb is létezik. Illúzióként létezik. A kérdés az, hogy ki tudjuk-e oltani a szenvedést? Ki tudjuk-e oltani a délibábot? És még egy fontos kérdés. Ki kell-e oltani a szenvedést?
Itt két nagyon erőteljes "iskola" hirdeti a tanait. Az egyik, akik azt mondják igen. Ha felébredsz és az önvalóban vagy, akkor onnan nem tapasztalsz szenvedést. Azaz a szenvedés megszűnik. Vagy ha meg is jelenik, akkor hamar felismerődik, és tovaszáll. Vagyis ha felismertük igaz önvalónkat, és abban vagyunk, akkor minden csili-vili boldogság és öröm. Innen ismered fel ezen iskola tanítóit, hogy mindig boldogosat játszanak. Mindig minden szép, és csak a boldogság létezik.
Ahonnan én látom, ők még nem értették meg, hogy az ego világát nem lehet kiküszöbölni. Hogy az ego világa nem egy hiba. Hogy az ego világa a szenvedéssel és a boldogsággal együtt maga a lényeg. Létünk értelme.
Persze ez nem baj, ha ők így látják. Lehet nekik van igazuk. Ki tudja?
A másik iskola, aki azt mondja, hogy mindent ami jön, azt élj meg úgy, ahogy jön. Ne menekülj el előle az önvaló érzelemmentes világába. Hanem menj bele. Éld át, szenvedj. De.
De próbálj meg tudatos lenni rá. Nem az a lényeg, hogy csak szeretetet és boldogságot tapasztalj. Hanem mindent, de próbálj meg nem bevonódni, hanem közben lásd meg a mozit. Éld meg és lásd meg egyszerre. Akárhogy is fáj.
Erre legjobb példa Krisztus. Hiszen mondhatta volna a kereszten, hogy bibibi, nem is fáj, ezt nem is érzem, ezt csak a testem érzi, ami illúzió. De nem ezt tette. Megélte a szenvedést. Mert Isten léte és ember léte egyformán fontos volt neki.
Én ezt az iskolát vallom. Mooji szerintem ugyanezt vallja.
És akkor mit tegyünk felébredettként, ha ez a szituáció megjelenik? A szorongás és depi? Nos, ha sikerül erre rálátnunk, semmiképpen se meneküljünk el belőle az önvalóba. Az én hitvallásom az, hogy ez ego világát megtapasztalni vagyunk itt. Ez a dolgunk. Úgy ahogy adatik. Itt minden dolog egy lecke. Minden dolog az önismerethez vezet. Vagyis az ego világ problémáit az ego világában az ego világának szabályaival (amibe beletartozik a materiális és az ezotériás világ is) kell megoldanunk.
Vagyis abszolút nem probléma a szenvedés. A szenvedés az ego világában keletkezik. A tudatosságunk segítségével ismerjük fel, hogy ez egy lecke, és hogy mit tanít nekünk. És próbáljuk meg az ego világában megoldani.
A tudatosság nem azt jelenti, hogy rábízom magam Istenre és aztán Isten majd megoldja helyettem. Hanem azt, hogy segítek az egonak megoldást találni. A tudatosság névben benne van a jelentése. Tudatos leszek arra, amit tennem kell. Nem nemcselekvő leszek, hanem tudatos cselekvő.
Szóval ki az aki szenved? Az egoból nézve az ego. És a szenvedés neki valóságos.
Az önvalóból nézve senki sem szenved. Sőt, szenvedés sincs.
De mégis van, de csak illúzió.
Vajon azért jön létre, hogy megtanuljunk "elmenekülni" előle? Vagy azért jön létre, hogy tanuljunk belőle? Én ez utóbbit vallom. De lehet, hogy nincs igazam.
Attila
