Ki vagyok én? Ramana Maharsi módszere

Ramana Maharsi módszere, az önvaló megtalálására a ki vagyok én módszer. Ebben a leírásban szemlélhetjük a folyamatot. 

Az önvaló, vagyis az igazi én megtalálása, mint itt is olvashatjuk, egyáltalán nem spirituális hókuszpókusz után következik be. Csupán a figyelmünknek kell ráirányulnia, csupán a figyelmünkkel kell megtalálnunk azt, ami mindig is ott van. A kamerát, ami eddig kifele irányul, befordítjuk, és megvizsgáljuk, hogy ki az, aki néz kifele. Ott lehet megtalálni az önvalót. És ha megtaláljuk, akkor tovább kell vizsgálni a természetét. Milyen nemű? Hány éves? Miből van? És hasonló kérdésekkel lehet megérteni, hogy valójában örök. 

Attila

Ki vagyok én?

Mi az 'én'? Más szavakkal: 'Ki vagyok én?'. Nemde mindannyiunk általános szóhasználata, hogy 'én... én...'? Amikor így szólunk, mire utalunk? Ha megkérdeznének bennünket, mire gondolunk, amikor az 'én' szót kimondjuk, be kellene látnunk, hogy még nem találtuk meg a helyes választ erre a kérdésre! Miért? Mert akármikor azt mondjuk, hogy 'én', csupán a testünkre utalunk. Nem a test kapta a nevet? A névvel általában a konkrét személyt nevezzük meg. Ha a személynek felteszik a kérdést, 'Ki vagy te?', azt válaszolja, "Rama vagyok". Ha valaki elkiáltja magát, hogy "Rama", csak az illető személy fordul hátra. Mivel más testeknek más a nevük, csak ezt a testet tekintik Ramának. Következésképpen a név a testet jelöli. Mivel azt hiszi, hogy ő a test, úgy érzi, hogy ő Rama, és senki más. A legtöbb helyzetben nem úgy viselkedünk, mintha csak ez a test volnánk? Világos tehát, hogy mindegyikünknek az a meggyőződése, hogy a test az 'én'.

De ha odamegyünk valakihez, rámutatunk a kezére, és feltesszük a kérdést, hogy "Mi ez?", gyorsan jön a válasz, "Ez a kezem." Hasonlóképpen, ha rákérdezünk minden testrészére, azt mondja, hogy "Ez a lábam, ez a hasam, ez a mellkasom, ez a hátam, ez a fejem", és a többi és a többi. Így hát végtére is el fogja ismerni, "Ez az egész test az enyém." Amikor azt mondja, hogy ez az ő teste, nyilvánvalóvá válik számára, hogy a test csupán tulajdona neki, vagyis, hogy ő a tulajdonosa a tulajdonnak, a testnek. Ha pedig így van, akkor lehet-e ő a test, ami az ő tulajdona? Nem a tulajdonosa annak? Ha még tovább kérdezzük, "Ha ez a test csupán a tulajdonod, ki vagy te, aki annak a tulajdonosa? Lehetsz-e te ez a test? Lehet-e a tulajdon azonos a tulajdonosával?", most belátja, hogy ő nem a test, hanem a test az ő tulajdona csupán.

Ugyanaz a személy, aki kis idővel ezelőtt, amikor névvel címkézte meg a testét, azt állította, "Én valóban ez a test vagyok", most maga vallja be, "Én nem ez a test vagyok, ez csupán az én tulajdonom." Ugyanezen a módon utal az elméjére is, "Az én gondolataim ilyenek, mint ez - az én elmém olyan, mint az." Következésképpen, hogyan lehetne ő akár az elme, akár a test, amelyek csupán az ő tulajdonai? Mit tanulunk mindebből? Senki sem tudja, hogy mi ő valójában! A még kétségek között élő ember - aki nem tudja, hogy mi ő valójában, még ha ő a legközelebb álló is önmaga számára - fáradhatatlanul törekszik a világ oly sok távoli dolgának a megismerésére. Semmi sem lehetne nevetségesebb! Amikor még saját énjének az ismerete is teljes zűrzavar, és megoldatlan kétség, csodálkozunk, ha a különböző egyéb dolgokról (világ és Isten) való tudása, amit az elme tanulás, hallomás és tapasztalás révén szerzett, ugyancsak kétségekkel van átszőve? Az ember, aki még arról sem tud, hogy az általa viselt szemüveg színes, hogyan tudná eldönteni, hogy a megfelelő színűek-e a dolgok, az ő színes szemüvegén keresztül nézve? Hasonlóképpen, lehet bármennyire tanult, vagy gazdag, ha az embernek nem tudja világosan, hogy mi ő valójában, minden tanult tudása, nagysága és hatalma merő képzelgés. Ennél fogva az első lecke, amit az embernek meg kell tanulnia, a saját énje. Ez az, amiért a 'Ki vagyok én?' kutatást folytatjuk.

Sri Sadhu Om - Sri Ramana útja