Nincs gyógyítás, de van gyógyulás!

2021.03.23

A múlt héten a blog egyik olvasója, István, élt a lehetőséggel, és személyes találkozót kért tőlem a www.azvagyok.hu oldalon keresztül.

A személyes találkozó során, a beszélgetés alatt megtapasztalta a felébredést, majd tovább vizsgálódtunk, hogy milyen tulajdonságai is vannak az igazi énünknek, vagyis az önvalónknak.

A felébredés "aha" pillanata után mindig szoktam kicsit vizsgálódni is a most felébredettel, hogy ne csak tudja, hanem értse is, hogy mit tapasztal. Ennek során megvizsgáljuk, hogy mi az igazi neve az önvalónknak, hogy milyen nemű, hogy hány éves, hogy miből van, és még hasonló kérdéseket teszünk fel "neki". A válaszokat, amit már az újdonsült felébredett tesz, erősítik meg bennem, hogy a folyamat sikerült-e, vagy még nincs ott, ahol lennie kell. Ha ugyanazt válaszolja, amit én is tapasztalok, akkor tudom, hogy már minden rendben van. István tökéletes válaszokat adott.

Megvizsgáltuk ezeken kívül még többek közt, hogy létezik e gyógyítás. Magam is meglepődtem, hogy ezt még sosem vizsgáltam meg az önvaló szemszögéből.

Nos, érdekes válasz jött föl.

Azt láttam onnan, hogy nincs gyógyítás. Hiszen nincs senki, aki gyógyíthatna. Az ego nem valóságos, az önvaló pedig csak figyel, ő nem csinál semmi mást.

Mégis, számomra meglepő módon, azt találtam még, hogy van viszont gyógyulás!

Nos, ezen el kellett töprengenem, hogy az illuzórikus énünk vajon miért és hogyan is gyógyul akkor? Hiszen ez olyan, mintha a film főhőse, amit nézek a tvben, valahogy azáltal, hogy én nézem a tvben, meg tudna gyógyulni. Elég valószerűtlen, ugye?

Végül is azt találtam, hogy a felébredés után az önvalónk valahogy átfénylik, vagy átragyog az egon keresztül, és mivel az önvaló maga a szeretet energiaszerűség, (nehéz ezt jól megfogalmazni) így valahogyan elkezdi gyógyítani az egot is.

Persze ez nem egy hírtelen csodaként bekövetkező változás, hanem egy folyamat mellékterméke. Azáltal, hogy már a felébredt tudatosságban vagy, annak térszerű energiaszerűsége tisztítja, simítja az ego összecsomósodott energiamátrixát.

Fú, jó bonyolult tudom, de nehéz jobban elmagyarázni. Hiszen ez inkább egy érzés, ahogy az igazi lényeddel, a lelki szemeiddel vizsgálod ezt az egészet.

Ha jobban belegondolok, akkor ez a gyógyulás annak a következménye is lehet, hogy a felébredéssel, mivel már végre tudod az igazságot, egyszerűen végtelenül lecsökken a stressz, az aggódás, az idegeskedés szintje az egoban, ami miatt a test elme rendszer végre meg tud nyugodni. És ahogy csillapodik az ego, ahogy békéje egyre nagyobb és nagyobb lesz, úgy harmóniába kerül mindennel. Ami egyfajta gyógyulást eredményez.

Kicsit olyan, mint amikor a drogos abbahagyja a drogozást. Csak azzal, hogy abbahagyja, a teste elkezd magától gyógyulni, regenerálódni.

Ugyanez zajlódhat az egoval is. Amint abbahagyod a drogozást, ami itt az azonosulást jelenti az egoval, és végre az igazi lényedet éled, az ego magától elkezd regenerálódni, mondjuk úgy, gyógyulni.

Szóval érdekes ez. Jó volt ezt meglátni. Köszönöm István, hogy a beszélgetésünknek köszönhetően megint mélyülhettem egy kicsit.

Attila