Személyes akarat valójában nem létezik - Adyashanti

2019.12.18

Az igazi felismerés, a valódi megvilágosodás a személyes akarat teljes feladása, a teljes elengedés által jön el. Persze ez gyakran félelmet ébreszt az illuzórikus én-érzetünkben, amely a személyes akarat elengedését kizárólag traumaként tudja felfogni. Attól félünk, hogy az elengedés veszélybe sodor minket. Azt hisszük, ha elengedjük a személyes akaratunkat, sosem fogjuk megkapni, amit akarunk, a világ sosem lesz olyan, amilyennek akarjuk, és soha semmi nem fog úgy történni, ahogy akarjuk.

Végül arra a felismerésre jutunk, hogy ezek a következtetések csak gondolatok. Személyes akarat valójában nem létezik, de amíg ezt nem ismerjük fel, addig jelen lesz számunkra az akarás tapasztalása.

Ez az a pont, ahol találkozni kezdünk a kiábrándultság bölcsességével. Ha kiábrándulunk valamiből, az azt jelenti, hogy az akarásunk végére értünk. Valódi átalakulás csak az akarás megszűnése által következhet be.

Akiknek sikerült kigyógyulniuk az alkohol- vagy drogfüggőségükből, tudják, hogy a személyes akarat megszűnése a gyógyulás lényeges eleme. Rájössz, hogy akarással nem tudsz változtatni a függőségeden; nem olyan erős az akaratod, és nem tudod egyedül megtenni. Amikor egy szenvedélybeteg eléri a mélypontot, az valójában azt jelenti, hogy összeomlott a személyes akarata. És amikor a személyes akarat összeomlik, egy teljesen más erő árad be a rendszerbe. Ez a Szellem ereje, amely most már működésbe léphet, miután nem utasítjuk el többé azáltal, hogy a személyes akaratunkba kapaszkodunk.

Saját felébredésünk folyamata során mindannyian szembekerülünk személyes akaratunk határaival. Legtöbbünk többször is szembekerül vele, egyre mélyebb szinteken, amíg teljesen meg nem szűnik.

A személyes akarat elveszítése valójában egyáltalán nem veszteség. Nem arról van szó, hogy az emberiség lábtörlőivé válunk, és nem tudjuk többé, mit hogyan tegyünk. Épp az ellenkezője történik. Ha elengedjük a személyes akarat illúzióját, a tudatosság teljesen más állapota születik meg bennünk; újjászületünk. Majdnem olyan, mintha lényünk mélyéről feltámadnánk. Ezt a feltámadást nagyon nehéz megmagyarázni, mint oly sok mindent a spiritualitásban, de a lényege az, hogy maga az élet teljessége kezd el mozgatni bennünket.

Ennek a mozgásnak a leírása nagyon élénken él a taoista hagyományban, amely a Tao, az igazság önmagunkon keresztül történő kifejezésére összpontosít. Ha elolvasod a Tao-te-kinget, vagy megvizsgálsz néhány taoista tanítást, ízelítőt kaphatsz arról, hogyan váltja fel az akarást az áramlás érzése.

Amint átadod a vezetőülést, rájössz, hogy az élet képes vezetni önmagát, hogy valójában az élet mindig is önmagát vezette. Ha kiszállsz a volán mögül, az élet sokkal könnyebben tudja vezetni önmagát - úgy áradhat, ahogy elképzelni sem tudtad. Az élet szinte varázslatossá válik. Már nincs útban az "én" illúziója. Az élet áradni kezd, és sosem tudhatod, hová visz.

Személyes akaratuk megszűnésekor az emberek gyakran azt mondják nekem: "Már azt sem tudom, hogyan hozzak bármiféle döntést." Ez azért van így, mert egyre kevésbé mozgatja őket a személyes nézőpont. A működés új módja van jelen, és ez nem igazán arról szól, hogy ilyen vagy amolyan, jó vagy rossz döntést hozunk. Inkább olyan ez, mintha vinne magával egy áramlat. Érzed, merre mozdulnak az események, és ráérzel, mit kell tenned. Mint amikor a folyó tudja, milyen irányban kerüljön ki egy sziklát - jobbra vagy balra. Ez intuitív és természetes tudás.

Ez a természetes áramlás mindig elérhető számunkra, de többnyire túlzottan el vagyunk merülve bonyolult gondolkodásunkban ahhoz, hogy érezhessük. De a gondolatok és érzelmek kavargása alatt és a személyes akarat görcsös szorítása alatt valóban jelen van egy áramlás - az élet egyszerű hömpölygése.

Az egyik kedvenc meghatározásom a megvilágosodásról a néhány évvel ezelőtt elhunyt jezsuita paptól, Anthony de Mellótól származik. Egyszer valaki megkérte, hogy határozza meg, milyen számára a megvilágosodás tapasztalata, és így válaszolt: "A megvilágosodás tökéletes együttműködés az elkerülhetetlennel." Azért szeretem ezt nagyon, mert nem csupán felismerésként, hanem tevékenységként határozza meg a megvilágosodást. Megvilágosodás az, amikor egész lényünk együttműködik az élet áramlásával, az elkerülhetetlennel.

Ha már nincs bennünk olyan sok konfliktus és megosztottság, elkezdünk ráérezni az elkerülhetetlenre - hogy merre folyik az élet, milyen irányba mozdul. Nem kérdezzük többé, hogy ez-e a helyes irány, vagy hogy honnan tudhatom, hogy ez jó vagy rossz irány. Az ilyesfajta kérdések csak eltorzítják az érzékelésünket. Egy ennél sokkal finomabb történés van jelen: maga az élet áramlása.

Amint feladjuk az akarásunkat - amint szembenézünk a zsigeri félelemmel, és megtaláljuk magunkban az őszinte hajlandóságot arra, hogy igent mondjunk bármire, amitől félünk - , mindaz, amiről itt beszélek, elérhetővé válik számunkra. Ha egyszerű és őszinte igent mondunk az életre, a halára és az ego szertefoszlására, nem kell többé küzdenünk. Új módon haladunk át az életen. Az áramlás az, ami vezet bennünket nem a fogalmak, nem az elképzelések, nem az, hogy mit kellene vagy nem kellene tennünk, nem az, hogy mi helyes vagy mi helytelen. Idővel felismerjük, hogy ez az áramlás mindig bámulatba ejtő és az egység kifejeződése. Szerető és gyógyító módon vezet minket, és úgy hozza össze a dolgokat, ahogy elképzelni sem tudtuk.

Adyashanti - Világod vége