Valaki lenni vagy senki lenni
Az igazi felébredés az ego életében változásokat indukál. Nem lesz az ego életed egyik pillanatról a másikra hiper-szuper, de valahogy elkezd idomulni, valahogy egy kicsit "jobbá" válik", akármit is jelentsen ez.
Ezek a változások abból adódnak, hogy felismered, az ego lényed csak egy színész, aki csak egy szerepet játszik. Felismered, hogy az nem te vagy, csak egy illuzórikus entitás, akin keresztül létezhetsz, akin keresztül látod a világot, akinek az életét ítélkezés-mentesen folyamatosan szemléled.
És annak ellenére, hogy közvetlenül semmilyen beleszólásod nincs a gondolataiba, érzéseibe, cselekedetibe, az életébe, mégis az igazi és örök lényed békéje és szeretete átfénylik az ego lényed életére is.
Valahogy ezáltal az ego élete is békésebbé válik, és áthatja az a fajta szeretet, amit az ego nem is bír felfogni.
Mert az igazi lényed szeretete egyfajta szándék nélküli szeretet. Nem akar birtokolni, nem vár viszonzást, nem fogy ki soha, egyszerűen csak van. Az igazi lényed maga ez a szeretet. Abból van. És körülölel mindent.
Ez egy teljesen más minőség. Az ego ezt magáévá tenni sose fogja tudni. Az ego világában a szeretet mindig is birtokolni akar, viszonzást vár, hol lángol, hol elmúlik. Abszolút igazodik az őrülethez, ami az egész ego világát jellemzi.
De mégis a felébredés után valahogy csillapodik a mérhetetlen hullámzása. Kisimul, mint szélcsendben az óceán.
Ha mégis a legfontosabb hatást kellene megemlítenem, amit a felébredés hoz, az az akarás elengedése.
Már nem akarsz valaki lenni. Már nem fontos, hogy valaki legyél. Már nem akarod, hogy tudják, hogy te ki vagy. Sokkal jobban tetszik, hogy senki legyél.
Hogy miért? Mert ha valaki akarsz lenni, az rengeteg vággyal jár, rengeteg akarással jár, rengeteg küzdelemmel jár, amire már egy cseppet sem vágysz. Amire vágysz, hogy sodródj a teremtő akaratával. Mert ha olyan leszel, mint a bárányfelhő, amely arra megy, amerre a szél fújja, megszűnik benned az ellenállás. Nem küzdesz már semmi ellen, így nem frusztrálódsz, nem idegeskedsz, nem stresszelsz, beköltözik a béke a mindennapjaidba. Minden úgy lesz jó, ahogy van. (De ettől nem leszel passzív, de nem ám.)
Persze az ego életed továbbra is megmarad. Azt csinálod továbbra is, mint eddig. De már nem erőből, akarásból éled az életedet, hanem áramlasz vele. Már nem tolod a falat, ha falakba ütközöl, hanem elengeded, fordulsz egy negyedet, és áramlasz tovább.
Az ego mindig akar valamit, küzd, harcol, győzni akar. A felébredés után ez szinte teljesen eltűnik. Ugyanúgy maradnak céljaid, de már nem görcsölsz rajtuk. Nem ragaszkodsz hozzájuk. Inkább próbálod kitalálni, hogy az univerzumnak, a teremtőnek mik a céljai veled, és azokkal próbálsz áramolni.
Igazából elengeded az akarást. Az akarás görcsös részét. Mert megérted és elfogadod, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy van.
Te és az élet egyek lesztek. Nem akarsz semmit az élettől, mert felismered, hogy az te magad vagy.
És ha ezt elég mélyen megérted, akkor az élet minden pillanatát egy csodaként éled meg. Szeretetben, békességben.
Attila
